1.
"Volt már szó ezer:
hangos, elfelejtett,
ki nem mondott,
meg nem hallott,
Volt már gyönyör:
elmondhatatlan,
őrjítő, égig érő.
Már emlék - fájó, vérző.
Maradt a csend, a homály.
Van űr, ami nem üres,
fény, mi csillogóbb minden eddiginél,
szó, mi fülekre talál,
test, ami vágytól remeg,
lélek, ami él.
Mindehhez remény! Erő és egy kéz!
S akarva nagyon...
Volt egy perc, egy pillanat,
egy régi nap, mi nem tűnt el: maradt,
nem árnyékolta se eső, se nap,
Egy Arc volt, mezítelen,
test nélküli, reménytelen,
s szem, mely égi volt,
égetett, nyomot hagyott,
bőrömön is áthatolt.
S akartam nagyon...
Áldozva, érezve,
követelve,
adva mindent,
hinni, hogy van szív, s csoda.
S akarva nagyon...
Nem tudja, hogy adhatott,
a Hold őrzi még e napot.
S akarva nem sebezve!
Mert út is van ezer,
De Nap csak egy kell, hogy legyen!"